2024. február 24-én 42. évfolyamunkat indítjuk a kineziológia képzési szolgáltatás területén. Amennyiben velünk tart, az Európa Akadémia Professzionális Kineziológia Integrált Képzésén elsajátíthatja több kineziológiai módszer/ágazat tudásanyagát (=Tematikus kineziológia), valamint a Természetgyógyászati és Egészségügyi modult is.
Célunk olyan tudományos alapismeretekkel, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező kineziológusok képzése, akik hivatásuknak tekintik az emberek gyógyítását, tisztában vannak a megszerzett ismeretanyag alkalmazásának módszereivel, feladatuknak tekintik mind a kliensekkel való munkát, mind a folyamatos szakmai fejlődést.
A Résztvevők a hatályos magyar jogszabályok szerint letett állami vizsgát követően hivatalos működési engedéllyel, mint egészségügyi szakdolgozók tevékenykedhetnek. Ahhoz, hogy kineziológus legyen valaki, három vizsgát kell letennie, ezek központi állami vizsgák. Az első kettő „modulvizsga” az egészségügyi és természetgyógyászati vizsga, mely írásbeli vizsga, és tanfolyamvégzési kötelezettséggel jár, azaz teljesíteni kell a vizsgajelentkezéshez az egészségügyi és a természetgyógyászati tanfolyamot, illetve a természetgyógyászati vizsgajelentkezéshez még életmódtábor teljesítése is szükséges. A harmadik vizsga a „szakképesítő vizsga”, mely ebben az esetben a kineziológus szakmai vizsga. A vizsgajelentkezés feltétele kineziológia tanfolyam elvégzése.
A vizsgák sorrendje jogszabály szerint adott:
Mind az egészségügyi, mind a természetgyógyászati képzés nálunk elérhető a kineziológus képzésbe beillesztve. A professzionális kineziológus képzés során a tananyag tartalmazza mindhárom vizsga – a hatályos jogszabályoknak megfelelő – követelményrendszerét, tehát mindhárom vizsgafelkészítést magában foglalja, kivéve az életmódtábort – ám közvetítjük ennek teljesítését. Felmentést kap az egészségügyi tanfolyamkötelezettség és vizsga alól az, akinek minimálisan középfokú egészségügyi végzettsége van, és szerepel (legalább) az egészségügyi szakdolgozók Alapnyilvántartásában. Felmentést kap a természetgyógyászati tanfolyamkötelezettség és vizsga alól az, aki rendelkezik a modulvizsga letételének igazolásával.
Az általunk kialakított képzési rendszerben a kineziológia képzés első két félévében illeszkedik az egészségügyi és a természetgyógyászati modul ismeretanyaga a kineziológia tanulmányokhoz. Az első három félév során elsajátítja a hallgató a kineziológus szakképesítő vizsga teljesítéséhez minimálisan szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket (Izomtan, izomelmélet, teszteléstan, kineziológia történet, a TIOC – One Brain – kineziológai rendszer I-III. szintje stb.) Természetesen nem „kötelező” letenni a harmadik félév után rögtön a szakképesítő vizsgát, ez a hallgató szabad belátására van bízva. A gyakorlat és a tudás mennyisége és minősége mindenképpen előnyt jelent a vizsgafelkészüléshez.
Amennyiben a hallgató szeretné a tudást magasabbra emelni, folytatja a tanulást a haladó ismeretanyagot jelentő félévekkel.
Nálunk a tudást kapja meg a nyitott és elhivatott hallgató, a felkészítést a vizsgákra – a hivatalos működéshez az állami vizsgák sikeres teljesítése és a hivatalos működési engedély szükséges.